2012. április 16., hétfő

Amit lehet ugyan de már nem tom hogyan tudja fokozni

Na szóval a múlt héten tudtam meg hogy három hónapos terhes már melinda. Ugy hogy papíron még a feleségem. Úgy hogy csak az első tárgyalás volt meg a válásból, amin annyit amennyit vártam nem hazudott, de azért mondott faszságokat. És tekintve hogy hat év után kellett megtudnom hogy az előttem lévő szexpartnere a főnöke volt (akitől abortuszt kapott össz-vissz) amiben neki az egész családja segített eltitkolni, most ugyanúgy senkiben nem volt annyi tisztelet hogy közölje velem. Melindától el sem várom annyira semmit sem lehet várni tőle. Nem köszönti fel apámat a névnapján, leszarja az én születésnapomat. Azt hittem ez már nem lehet gusztustalanabb, de tévedtem lehet. Van egy két alapszabály az életben pl. ha bajban vagy már ne hazudj, vagy ha mélyen vagy már ne áss tovább. Semmit sem jelent senkinek sem. Újra csalódtam emberekben. Pedig nekik sem ártottam semmit sem. Fogalmam sincsen hogyan lehet így felkelni minden nap. És a mögé bújni hogy inkább nem szólunk bele semmibe. 32 évig nem tették meg. Miért tennék most. Az egész család végignézte hogy bassza a főnöke, és otthagyja abortuszban, és nem meg kellett őt menteni tőlem. Undorító. Na szóval terhes, Gyakorlatilag egy héttel azután hogy kijelentette, nem akarja elkapkodni az összeköltözést a gyerekkel. Negyedik gyereke (kettő abortusz) négy különböző apától. Ez szerintem mindent elmond.


2012. február 17., péntek

2012.02.18

Honapok ota, borzalmasan hianyzik a kisfiam. MINDENEM elvesztettem, semmim sincsen mar.

2012. január 4., szerda

2012.01.04

Ma voltam otthon. Kicsit röhejes, hogy nekem kell onnan eljönnöm, de kis fintorgás után még ebbe is belemegyek csakhogy neki ne legyen nehéz. Belépek a lakásunkba és kipakolva a gyerek bútor amit a saját kezemmel raktam össze, és annyira elhúzódott hogy Vivike már elaludt. Én festettem ki a szobát amibe a gyerekünk lakott, és most halál üres. Ebbe a szobába mentem be lábujjhegyen 20 percenként, hogy ellenőrizzem a gyerekem a születés után lélegzik-e vajon. Életem egyik legboldogabb időszaka volt, ugyan kihullott a hajam de élveztem minden egyes percét. És szerettek. Bíztak bennem. Hazavártak, otthon tartottak. Együtt voltunk. Továbbmenve elszállítva egy komód, amit a saját kezemmel hoztam el neki először derecskéről Debrecenbe majd haverommal Debrecenből Szolnokra majd Szolnokról vissza Debrecenbe. Jobban fájt mint a gyerekbútor. Mivel nem az enyém, de eddig számítottam ha cipelni kellett. Ma már nem számítok, egy senki lettem. Megkérem jöjjön haza 5 percre beszélnem kell vele, megígéri jön. Másfél óra múlva, meg hogy ő nem ér most rá. Majd végül mégis ráér. Undorral, késztetést érezve, sürgetve...., hidegen. Pedig nem ártottam neki soha. Ha igen nem volt tudatos soha. Találtam a földön egy papírt amit még én írtam neki (úgy mintha kis Viktor írta volna) és a gyerek kezébe adtam a 2008 május első vasárnapján. A gyerek feküdt, játszott vele, majd kirohantam hogy rosszul van, Melinda berohant már sírva megijedve, és meglátta az üdvözlőlapot a kezében tudta én voltam................... és már azért sírt. Én bocsánatot kértem tőle. Szerettem és ő is szeretett. De elfelejtette. Nem kell neki többet ilyen, soha tőlem. Semmi sem kell tőlem soha. A puszta jelenlétem is zavarja. Minden zavarja ami velem kapcsolatos. És menekül pedig minden miatta lett ott. Én magam is életembe nem mentem volna oda ha ő nincsen. Az utóbbi 5 évem csak róla, róluk szólt. Halálomon vagyok és a gyógyszer most pakolja a személyes dolgait, és a C-vitamin bútorait már el is szállították. Idő kérdése és meg fogom ölni magam.

2011. december 24., szombat

2011. 12. 24.

Meg akarok halni. Én nem tudom szavakba önteni mi van ma bennem. Vége a házasságomnak. Arra jöttem haza angliából, hogy a feleségem mást szeret. Gyönyörűen néz ki. Minden ugyanolyan, de homlok egyenest más. Nem voltam itt, és két hónapja (vagy ki tudja) egy másik férfival találkozgat, alszik, szeretkezik és akadály lettem. Férfiasan bevallom sírok, nincs már semmi reményem, teljesen maga alá temetett ez a dolog. Elvesztettem a nőt akiért amióta ismerem meghaltam volna, akiért a legtöbbet tettem és akitől a legtöbbet kaptam. Egy gyereket egy szerető életet, mindent. És vége. És vele együtt a gyerekem is elmegy. Ma karácsony van. De nekem ez a karácsony olyan mintha azt álmodnám, hogy meghalt volna mindenki akit ismerek, és amikor felébredek, akkor kiderül, hogy nem is álom. Egy kurva valóság. Senkinek sem ártottam egész életemben. Soha senkinek sem akartam rosszat, és egy hete mivel kiderült a kezét sem foghatom meg. Nem ölelhetem úgy, nem mondhatok semmit sem neki ami bennem van mert tudom már nem érdekli. Szerelmes. De semmi közöm sincsen a szerelméhez. Ez egy kurva rémálom. És soha nem ébredek fel belőle. LEgszívesebben ordítanék, de kibaszottul nincs kinek. Senkit sem érdekel, és senki sem tud segíteni. És itt van mellettem. Mert el kell játszanunk a gyerekünknek, hogy minden rendben, hogy egy család vagyunk. De úgy érzem soha többet nem leszünk együtt. Ezért egy jó tanács mindenkinek, ha van is egy kicsi összezördülés, csókoljátok meg a másikat mintha utoljára tennétek, öleljétek egymást mintha az utolsó ölelésetek lenne. Bújjatok ágyba ne legyen külvilág, mert lehet az lesz nektek az utolsó. A karácsony bármennyire is fárasztó, tegyen meg mindenki mindent, hogy a legszebb nap legyen az évben, mert lehet ez lesz az utolsó. NEkem az. Ez az utolsó karácsonyom. És ez idáig el tudtam magammal hitetni, hogy lesz még ilyen. De már nem hiszem. És csodálatos, minden mozdulata, minden porcikája minden egyes dolga. És hozzá sem lehet érnem, soha többet. Nem kíván, nem szeret, nem akar. MEgfullad mellettem, várja hogy elmenjek, nem akarja hogy menjek....

2009. július 18., szombat

muhahahaahahaha

kertyparty



2009. július 17., péntek

kép! ugyan nincs munkám de van gyerekem! Mondjuk nem tudom miből nevelem fel?!


Csodálatos kép, két csodálatos teremtményről. Nekem csak az jut eldöntsem melyiket szeretem jobban. De magam sem tudom.

2009. július 14., kedd

Video Vol #2 Pakolászás

2009. július 13., hétfő

Videók háborúja avagy egy sith lovag debrecenből


"Wipe them out......All of them..."

2009. június 30., kedd

video

új képek

















2009. június 3., szerda

video

képek, események, dolgok











2009. május 26., kedd

Munkahely

Idestova 7.-ik hónapja nem sikerül munkát találni. Köszönet tehát a jubeleumi alkalomkor azoknak akinek elküldtem a jelentkezést, és vagy le sem szarták vagy leszarták, vagy behívtak bohóckodni és utánna is behívtak 2.-ik fordulóra, majd akkor szarták le... köszönet a Trenkwalder Multiman szolgáltatónak aki ha valaha alá kell írni hogy 50 cigány valami tompa tárggyal hasbaszúrjon akkor én aláírom. Köszönet az Inform (persze mi is is kerestünk már munkát és tudjuk milyen ez majd hívjuk) Mediának. Akiknek ha lesz lehetőségem az összes élő felmenőjét kiírtom vagy indítványozom a kivégzésüket. Köszönet a Dreher Sörgyárak Zrt.-nek aki kamuhirdetés után 3 héttel válaszoltak egy előre megírt formális levéllel. Köszönet a Provident Financial.-nak aki annak ellenére hogy az afsz.hu.-n hirdetett, egyátalán nem lehet komolyan venni!. Köszönet minde angliába munkát közvetítő féregnek Andrei Zsuzsának és a többi ingyenélő szájbabaszott retkes gecinek aki ellop minden jelentkezőtől 80.000 Ft-ot, majd le sem szarja őket! Köszönet a Dán munkaközvetítéssel foglalkozó magyar cégnek aki márciusban hívott egy keddi napon, hogy holnap menni kellene, ami nekem 14.000 Ft-ba került és azóta sem lett belőle semmi. Köszönet a British American Tobacco-nak akik hazugságot hirdetve életben tartották a reményemet, majd laza időpontegyeztetés után két nappal, közölték hogy mégsem kell jönnöm interjúra.

És köszönet a magyar államnak aki szétverte ellopta, semmivé tette az egész országot ellehetlenítve ezzel minden még jóérzésű embert, és nevelve ezzel nemtörődöm magyar élősködő férgeket. Köszönet Mégegyszer!

Szikszai Viktor
Debrecen, 2009. 05. 26. 13:28

2009. május 12., kedd